Ez miez?

Ez a Bácsi Milan kispályás focicsapat blogja: beszámolók, eredmények, satöbbi.

Friss témák

Bácsi Milan - FC Légió '97 1-2

2012.09.16. 22:19 Edu125

Bácsi Milan - FC Légió '97 1:2 (0:0)

G: Laci (1)

2012.09.16. Láng, 2 néző

Bácsi Milan: Kristóf, Milán, Márk, Kocsis, Vitya, Roland, Edu

Játékvezető: Gyula

Hiányzók: Andris, Feri

A csoport állása: bajnoksagok.hu

Előzmények

Ismét nehezen állt össze a csapat, de legalább most volt egy cserénk. Márk még teljesen nem épült fel a sérüléséből, de vállalta a játékot.
Ellenfelünk szokás szerint 5-6 cserével érkezett.

Összefoglaló

Jól kezdtük a találkozót, az első nagy helyzet előttünk kínálkozott. Egy ívelt labdával elöl szokatlan pozícióban találtam meg Milán, aki elhúzta a pattogós labdát a veszélyesen kijövő kapus mellett, de addigra már a védő beérte és fellökte. Milán mozdulatlanul lent maradt nem kis riadalmat okozva ezzel. Szerencsére nem sérült meg, de érthetetlen módon a hátvéd csak sárgát kapott.
Az első félidőben mindkét oldalon voltak még helyzetek, de gól nem született.

A második félidőben több helyzetet is kidolgoztunk, de gólt nem tudtunk szerezni:
Egy felpasszt követően Vitya forgatta meg ügyesen a védőjét majd, tüzelt, de a lapos labda felpattant a védő sarkán ami így irányt változtatva már könnyebben védhette a kapus.
A másik nagy helyzet is Vitya előtt adódott: bedobást követően Laci adott tálalt a csatár elé, azonban a labda a felső lécen csattant, majd onnan kifele pattant. Nem volt szerencsénk, de ordító helyzet volt.
Elmondható, hogy többnyire mi irányítottuk a mérkőzést de a rengeteg pontatlan átadás és a sok felesleges szöveg sok energiát kivett belőlünk.
Ahogy ilyenkor lenni szokott ellenfelünk megbüntette a kimaradt helyzeteket:
Bedobást végezhettünk el, de hamar eladtuk a labdát. Az ellenfél csatára nem tétovázott, azonnal kapura rúgta. A nem túl erős, de pontos lapos lövés a jobb kapufáról befele pattant (0-1).

A bekapott gól után megpróbáltunk váltani. Helyzetekig igen, de a gólig nem tudtunk eljutni. A fellazult védelmünket így könnyebben kontrázták le a fiatal gyors játékosok: Egy eladott labdát követően ellenfelünk kétes körülmények között (becsúszással) tartotta meg a labdát. Egyből megálltunk és reklamáltunk, de ellenfelünk begyalogolt a kapuig és laposan elgurította a labdát Kristóf mellett (0-2).

Ekkor már csak pár perc volt hátra, de mindent egy lapra feltéve rohamoztunk és szabadrúgáshoz jutottunk a Légió kapujának előterében.
Bal lábas szög volt, így elvállaltam. A lapos lövés a kapufán csattant, majd onnan kifele pattanva kisebb tumultust generált a hatoson belül. Vitya elesett, bár véleményem szerint nem történt szabálytalanság, de a játékvezető hetest ítélt, melyet Laci értékesített (1-2).

Ezzel kialakult a végeredmény is. Három forduló után győzelem nélkül egy ponttal tanyázunk a csoport utolsó harmadában. Sajnos aggasztó a helyzetkihasználásunk, hiszen gólátlagunk 1 gól/meccs.


Következő ellenfelünk az eddig 100%-os Wernádó csapata.

Hala Bácsi!

A bejegyzés trackback címe:

https://bacsimilan.blog.hu/api/trackback/id/tr864780481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bácsi Kristóf 2012.09.16. 18:52:22

szép.

mennyi voltam benne az 1. gólban? kurvára nyújtózkodtam, de nem értem el... mondjuk kívülről lehet, hogy lassított felvétel voltam? :) netán szarul helyezkedhettem?

Edu125 2012.09.16. 18:53:25

Élesbe tettem? Még akartam rajta alakítani, nem kész a cikk..... :D

Bácsi Kristóf 2012.09.16. 19:30:27

nem, csak en is admin vagyok ugye... :)

Edu125 2012.09.16. 20:00:00

amúgy szerintem jól lőtte el a srác, bravúr kellett volna
volt aki szerint lassú labda volt :)

Milán az ex házi gólkirály 2012.09.17. 18:20:07

Mondjuk azt, hogy a fénykorodban elérted volna

Edu125 2012.09.17. 22:29:14

Nem itt kezdődik a gond. Megint kevés gólt szerzünk és ez amiatt is van, hogy nem támogatják a védők a csatárokat.

Bácsi Kristóf 2012.09.18. 08:55:07

bárcsak lenne egy Cristianónk... :(

Bácsi Kristóf 2012.09.18. 11:32:04

mondjuk kár, hogy csak magunkkal beszélgetünk...

Edu125 2012.09.18. 11:38:22

hétvégére meg 3-an vagyunk eddig....

Bácsi Kristóf 2012.09.25. 14:52:07

várjuk a legújabb meccsbeszámolót!

Edu125 2012.09.25. 14:56:29

Vitya megígérte, hogy megírja.
Kíváncsian várom....

Bácsi Kristóf 2012.09.27. 09:53:07

egyre több a hazugság a csapat berkein belül...
süti beállítások módosítása